Macskabarát ellátás

A cicák egészen másképp érzékelik és élik meg a világot, mint akár a kutyák, akár mi, emberek. Kommunikációjuk, igényeik és viselkedési mintázataik is sajátosak. Éppen ezért a macskák a legfélreértettebb házi kedvencek közé tartoznak.
Sajnos még ma is sokan – olykor szakemberek is – „kis kutyaként” kezelik őket, ami komoly hiba, és jelentős stresszt okozhat számukra.

A macskák különösen érzékenyek a rendelőben őket érő stresszhatásokra, mint: az idegen környezetre, a sok emberre, a zajokra (ajtócsapkodás, beszéd), más állatok – főként kutyák – jelenlétére, az ismeretlen szagokra vagy akár a hideg, csúszós felületekre.

Nem ritka, hogy egy cicát fújva, karmolva, harapva vagy heves farokcsapkodással látunk reagálni. Ezek a viselkedések nem „rosszaságból” fakadnak, hanem a megélt intenzív félelem jelei.
Ugyanakkor léteznek olyan macskák is, amelyek a hordozójukban vagy a váróban teljesen nyugodtnak tűnnek – ez azonban megtévesztő lehet. Sok esetben ezek az állatok olyan mértékű stresszt élnek át, hogy egyszerűen „lefagynak”.

Számos tanulmány igazolja, hogy a félelem és a stressz okozta viselkedésváltozás megnehezítheti a pontos diagnózis felállítását, valamint bizonyított, hogy a stressz:

  • meghosszabbítja a gyógyulási időt,
  • lassítja a sebgyógyulást (emelkedett kortizolszint),
  • laboratóriumi eltéréseket okozhat (stressz-leukogram, emelkedett vércukorszint).

A stressz önmagában is képes betegséget kiváltani – klasszikus példa erre a macskák idiopátiás hólyaggyulladása (FIC) –, illetve jelentős szerepet játszik számos egyéb betegség súlyosbodásában is.

Mit teszünk mi a cicák nyugalma és biztonsága érdekében?

Rendelőnkben minden héten „Macskás Napokat” tartunk.
Ezeken a napokon a cicák speciális igényeihez igazítva zajlik az ellátás, a „Fear Free” (stresszmentes) és a „Cat Friendly Handling” (macskabarát ellátás) irányelvei szerint.

Egy-egy páciensre több időt biztosítunk, és a vizsgálatok minden esetben külön, kifejezetten macskák számára kialakított kezelőben történnek. Ez a kezelő az emeleten kapott helyet, ahová kutyát felvinni szigorúan tilos.
A helyiség csendes, tompított fényekkel megvilágított, kialakításakor próbáltunk minél több természetes anyagot használni(pl. fém borítású vizsgálóasztal helyett fa borításút helyeztünk el), külön ultrahang készüléket hoztunk fel, amellyel kizárólag macskák vizsgálata zajlik. A vizsgálóban Feliway párologtatót és Feliway spray-vel átitatott textíliákat alkalmazunk. Ezek a készítmények ún. „feromonokat” tartalmaznak, amelyek segítik a cicusok megnyugvását. A vizsgálat során a gazdin, az állatorvoson és az asszisztensen kívül más nem tartózkodik a helyiségben.

Amennyiben egy cicus kórházi elhelyezése szükségessé válik, ezt is meg tudjuk oldani stresszmentes, nyugodt, cicabarát környezetben.

A cicáknál macskabarát rögzítési technikákat alkalmazunk: kerüljük a „grabancolást”, a lehető legkevesebb lefogást alkalmazzuk, csúszós felületek helyett törülközőn vagy puha alátéten történik a vizsgálat. Ennek eredményeként a macskák jóval együttműködőbbé válnak, a vizsgálat pedig gyorsabb és kíméletesebb.

A Macskás Napokon rendelőnk macskagyógyászat iránt elkötelezett állatorvosa, dr. Bányai Moira várja a cicákat. Egyetemi évei kezdete óta folyamatosan követi a legmodernebb diagnosztikai és terápiás irányelveket. Számos macskagyógyászattal kapcsolatos programon vett rész, illetve megszerezte a „Cat Friendly Veterinarian” valamint a „Fear Free” minősítéseket is! A cicusok régóta az élete részét képezik, jelenleg is két, örökbefogadott „bársonyostalpúval” él együtt.